Egyszerű modellek segítségével könnyedén be tudjuk azonosítani, hogy milyen olyan automatikus viselkedési formáid lehetnek, amelyek egykor segítettek abban, hogy megküzdj bizonyos helyzetekkel. Így arra is rá tudsz látni, hogy ezek közül melyekre nincs már szükséged, hiszen már nem segítenek többé, talán inkább csak hátráltatnak. Ezek a modellek a változtatás irányát is megmutatják, így a mintázataid megértésével, önmagad figyelésével és a viselkedésed tudatosításával ezeken viszonylag könnyen tudsz változtatni.
Fontos, hogy ha ismétlődő kapcsolódási nehézséget tapasztalsz, először saját magadat vizsgáld, hogy hogyan szól RÓLAD az adott helyzet, TE hogyan veszel részt a kapcsolódásban, mert minden helyzet valahogyan rólunk is szól.


Szereteten és kölcsönösségen alapuló és fejlődésre is képes párkapcsolathoz arra van szükség, hogy mi magunk is rendben legyünk saját magunkkal is és a külvilággal is – csak ez a pozíció az, ahonnan egészségesen tudunk kapcsolódni. A tranzakcióanalízis modelljei segítségével könnyen megértheted, hogy TE hogyan veszel részt, milyen szerepben vagy egy-egy helyzetben és ugyanilyen könnyen megláthatod a másikban is, hogy nála ez hogyan működik.

Ismétlődő veszekedések, rossz hangulat, intimitáshiány megtapasztalása egy kapcsolatban; az önbizalomhiány, az önelfogadás hiánya, az áldozat szerep felfedezése önmagunkban – a tranzakcióanalízis segítségével ezeknek az okai feltárhatók és el tudsz indulni azon az úton, amely önmagad örömteli megéléséhez és ezáltal tisztább kapcsolódásokhoz vezet.
Ha spirituális fejlődési úton jársz, ezek a modellek akkor is segítenek feltárni olyan berögzüléseket, amelyek esetleg láthatatlan kötélként tartanak vissza az ugrásszerű fejlődéstől. Segítek, hogy az érzékenységed ne hátráltasson, ne problémaforrást jelentsen az életedben, hanem úgy tudd az előnyödre fordítani, hogy ez legyen az egyik legfontosabb erőforrásod.
